A Balatonról manapság inkább a fürdés, kikapcsolódás jut eszünkbe, és ritkábban a tény, hogy mi csak "vendégként" néha megmártózunk benne, ringatózunk a habjain, de vannak élőlények, melyeknek ez a víz az otthona.
Ó, mely sok hal terem az nagy Balaton-bahha-rahha-rahaha,
Minden ágon egy mérő makk a Bakony-bahha-rahha-rahaha,
Örül ott a halász, rikongat a kanász
örömé-behhe-rehhe-rehehe.
A fenti népdalt Kodály Zoltán gyűjtötte 1912-ben, majd más változatban 1922-ben. Mostanság a Háry János című daljátékból ismerjük. Márpedig, amit a népi emlékezet megénekelt, az feltehetőleg jelentős volt az emberek életében. De mennyire is? Hogyan épült be a társadalom működésébe a balatoni halászat?
A Honfoglalás előtt
Nem éltünk mindig a Balaton közelében, de a kutatások azt mutatják, hogy már a honfoglalás előtt is halásztak őseink, szívesen fogyasztottak halat, sokféle halfajt ismertek, és sokféle halétel receptjét is. Tehát a halakkal való foglalkozást nem itt tanulták meg, hanem már magukkal hozták a vándorlások idejéből. Elődeink ismerték a horgot, a hálót, és szigonyt, és egyéb halászati eszközöket.
A Honfoglalás után, a vízszint szabályozás előtt
Amint letelepedtünk, nyilván fontossá váltak a tavak és folyóvizek, mint élelemforrás, és a magyar vizek igencsak bővelkedtek halban (annak idején úgy tartották, csak Norvégiában jobb a helyzet). A felhasználásukat hamar korlátozták az uralkodók, és a halászati jogot, kiváltságként adták híveiknek, s vele adták ajándéknak a területen halászattal foglalkozó népeket.
A Balaton ekkoriban (még szabályozatlan állapotában) kitűnő élőhely volt a halaknak, mivel délen nagy kiterjedésű bozótok, berkek, rétek csatlakoztak hozzá, amelyek a pontynak, harcsának, csukának és süllőnek természetes szaporodóhelyül szolgáltak.
A halak kifogására sokféle módszer létezett, a tó körül is sokfélét alkalmaztak, melyhez sokféle eszközt is használtak: vejsze, kerítőháló, kétközháló, gyalogháló, húzóháló, szigony, horog. Ha el akartak távolodni a parttól, akkor csónakba kellett ülniük.
A vízszint szabályozás után
A XIX. század közepén megindult szabályozás jót tett a vasútnak és az fürdőturizmusnak, de a halászat szempontjából káros volt, mivel megszüntette az addigi természetes "halbölcsőket". A halállomány megapadt, közben pedig a halászati módszerekben is változás állt be, rablógazdálkodás szerű módszerek terjedtek el. Ekkortól a Balaton nem tudta már természetes állapotában fenntartani a halállományát, és mesterséges szaporításra volt szükség.
A földesúri halászati jogok bérlők kezébe kerültek, majd a bérlői rendszerből halászszövetkezet, később Balatoni Halászati Társulat lett, s 1900. január 01-től a Balaton Halászati Részvénytársaság, halászta a Balatont. Az általuk alkalmazott modernebb módszerekről (pl. gőzhajók) itt lehet olvasni.
Jelenlegi helyzet
Napjainkban a Balaton halgazdálkodásáért a Balatoni Halászati Zrt. felelős. A horgászatot a Balatoni Horgászrend szabályozza.
Halak a Balatonban
Az MTA ÖK Balatoni Limnológiai Intézet vizsgálatai a befolyó vizekben 37 halfaj egyedeit találták meg. A 27 kisebb-nagyobb befolyó víz leggyakoribb hala a bodorka, ezt követ a fenékjáró küllő, fejes domolykó, kövi csík, fürge csele.
