Az Eötvös Károly Megyei Könyvtár Helyismereti Gyűjteményének blogja

Megyei Morzsák

Évfordulók a jövő héten (február 5 - 11.)

2018. február 03. - DAnna

Dezséri Gyula (1850 - 1928)

Zugor Ferenc (1930 - 1993)

Bartha László (1908 - 1998)

Erdélyi Dezső (1868 - 1939)

Makkay Miklós (1900 - 1978)

id. Badáczy Lajos (1902 - 1958)

Táncz Menyhért (1743 - 1800)

Bittera Gyula (1893 - 1970)

Wéber László (1938 - 2009)

Horváth László (1943 - 1988)

Február 5: 90 éve halt meg Dezséri Gyula

Dezséri Gyula (Takácsi, 1850. január ?. - Budapest, 1928. december 5.) színművész.

Vándorszínészként bejárta az egész országot, 1898-tól két éven át a Magyar Színház tagja. Később a Kolozsvári Nemzeti Színházban játszott, amelynek 1914-től örökös tagja. 1920-ban elhagyta Erdélyt, egy évig a Nemzeti Színház, majd a Budapesti Renaissance Színház művésze. Tehetsége Kolozsváron főleg idősebb zsánerszerepekben és parasztfigurák alakításában mutatkozott meg. Ezekben Szentpétery Zsigmond és Szigeti József hagyományait folytatta. Számos némafilmben szerepelt. Filmjei: Sárga csikó (1913), Tanítónő (1917), A vén bakancsos és fia, a huszár (1918). 

Február 5: 25 éve halt meg Zugor Ferenc

Zugor Ferenc (Tés, 1930. július 30. - Tés, 1993. február 5.) tanácselnök, helytörténeti kutató.

Veszprémben járt polgári iskolába. Fiatalon bekapcsolódott a közéletbe, 1947-ben MADISZ titkár. Dolgozott belügyminisztériumi alkalmazottként, a csőszpusztai gazdaságban, a Zirci Járási Pártbizottságon és a Tési Termelőszövetkezetben. 1980 és 1990 között Tés község tanácselnöke. Kutatta szülőfaluja történetét. 

Szülőföldjéről szóló munkája megtalálható könyvtárunkban.

Tés története, 1086-1986 / Zugor Ferenc. - Várpalota : Jó szerencsét Mgtsz, [1981] (Pápa : Pannon Ny.). 

Február 5: 20 éve halt meg Bartha László

Bartha László (Kolozsvár, 1908. augusztus 5. - Kőszeg, 1998. február 5.) festőművész.

Az 1927–1933-as években, Benkhard Ágost tanítványaként tanult a Képzőművészeti Főiskolán. A KUT művészeti csoport tagja. 1936 és 1938 között Olaszországban, 1946–1948-ban ösztöndíjasként Franciaországban dolgozott. 1955-ben Tihanyban telepedett le, 1968 után Kőszegen élt és dolgozott.

Több fővárosi és vidéki színháznak, köztük a Veszprémi Petőfi Színháznak tervezett díszleteket. 1942 után önálló kiállítások sorával mutatkozott be itthon és külföldön, főként Nyugat-európai országokban. 1992-ben alapító tagja volt a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának. Több alkotását őrzi a Nemzeti Galéria és a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum. Művészeti munkásságát 1942-ben a Szinnyei Társaság nagydíjával, 1962-ben a Veszprém megyei Egry-díjjal, 1963-ban Munkácsy Mihály-díjjal ismerték el. 1975-től Érdemes Művész, 1984 után Kiváló Művész. 1993-ban Kossuth-díjat kapott. 

Több, kiállításai alkalmával készült kiadvány is található könyvtárunkban.

Február 6: 150 éve született Erdélyi Dezső

Erdélyi Dezső (Pápa, 1868. február 6. - Budapest, 1939. április 30.) zenész.

1892-ben, a Magyar Zeneiskolában, zeneszerzés szakon szerzett oklevelet. A fővárosban, a III. kerületben államilag is elismert zeneiskolát alapított, tanára volt a Magyar Zenedének, a Ludovika Akadémiának, a Budai Zeneakadémiának is. Cimbalomművészként tűnt ki, sok hangverseny adott. Sok dalt, és cimbalomiskolai alkotásokat szerzett. 

Szerzeményeinek kottái (cimbalomra) még ha is kaphatók.

Február 6: 40 éve halt meg Makkay Miklós

Makkay Miklós (Lugos, 1900. augusztus 30. - Los Altos [USA], 1978. február 6.) vegyészmérnök, politikus.

A katonai szolgálat után a Balatonfűzfői Nitrokémia dolgozója. 1938-ban a vállalat megbízásából Brazíliába utazott, hogy ott robbanóanyag-gyárat építsen. 1939-től a részvénytársaság cégvezetője, 1940-től igazgatója. 1937 őszén részt vett a Márciusi Front makói találkozóján, 1938-ban aláírta a zsidótörvény elleni tiltakozást. Az antifasiszta ellenállási mozgalom jelentős alakja, robbanóanyaghoz juttatta a felkelő csoportokat. Rendszeresen részt vett a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottsága ülésein, amelyet több alkalommal is a vállalat budapesti irodájában tartottak. Bajcsy-Zsilinszky Endre egyik búvóhelye Makkay lakása volt. Az ellenállás vezérkarával együtt tartóztatták le 1944. november 22-én, először halálra, majd tízévi börtönre ítélték. Sopronkőhidán raboskodott, 1945. március 28-án megszökött. 1945 tavaszán a PDP tagja, rövid idő múlva a NPP-ba lépett. Kovács Imre híveként a párt jobbszárnyához tartozott. 1945. június 24-étől az Ideiglenes Nemzetgyűlés Veszprém megyei parasztpárti képviselője, a véderőbizottság tagja. 1946-ban elhagyta az országot, Brazíliában telepedett le, a Nitrokémia leányvállalatának igazgatója volt. 1950-ben saját gyárat alapított, amelyet 1974-ben eladott és Kaliforniába költözött.

Február 7: 80 éve halt meg Kerekes József

Kerekes József (Ősi, 1892. augusztus 1. - Székesfehérvár, 1938. február 7.) festőművész.

Az Iparművészeti Főiskolán tanult. A hadifogságból hazatérve 1920-ban Székesfehérvárott telepedett le. Arcképeket és naturalista tájképeket festett. 1929-ben Székesfehérvárott gyűjteményes kiállítást rendezett balatoni és firenzei tájképeiből. Székesfehérvárott, a római katolikus temetőben nyugszik.

Február 7: 60 éve halt meg id. Badáczy Lajos

Badáczy Lajos (Kiskunlacháza, 1902. szeptember 27. - Kiskunlacháza, 1958. február 7.) jegyző.

A középiskolát Újverbászon és Bonyhádon, a közigazgatási tanfolyamot Szombathelyen végezte. 1926-tól segédjegyző Tósokberénden, egy év múltán Ajkán, ahol 1935 és 1944 között vezető jegyző. Ekkor Balatonfőkajárra helyezték, de 1945 áprilisában visszahívták Ajkára. 1948-ban nyugdíjazták, később fél évre bebörtönözték. 1952-től Zsófia-pusztán és Szentgálon különböző vállalatoknál adminisztratív munkát végzett. Ajkai jegyzőként gazdasági, művelődési, ifjúsági és társadalmi szervezeteknek volt elnöke. Nevéhez fűződik a vásártér felparcellázása, az új vásártér ügyeinek rendezése.

Február 8: 275 éve született Táncz Menyhért

Táncz Menyhért (Pápa, 1743. február 19. - Pest, 1800. október 7.) pálos szerzetes, tanár, drámaíró.

Pápán tanult, a teológiát Sátoraljaújhelyen és Pécsett végezte. 1767-ben szentelték pappá. Pálos szerzetesként Pécsett, majd Pesten működött, 1773 és 1777 között szülővárosában filozófiát tanított. Ányos Pál is tanítványa volt. Pécsi teológusként lemásolt négy iskoladrámát, a József címűt ő írta. Élete végén keletkezett feljegyzései (Miscella Notibilium) a rend utolsó éveinek értékes forrásanyaga.

Február 9: 125 éve született Bittera Gyula

Bittera Gyula (Beszterce, 1893. február 9. - Budapest, 1970. október 21.) gyógynövénykutató.

1912-ben, Pozsonyban érettségizett, előbb tanári, 1919-ben bölcsészdoktori címet szerzett a budapesti tudományegyetemen. Egy évig az egyetemen tanársegéd, 1919-ben megalapította Kaposváron az első magyar illóolaj- és vegyészeti gyárat. Még az évben Budapesten önálló illóolajgyárat hozott létre, amelynek 1919 és 1924 között vezérigazgatója volt. 1926-ban a tihanyi apátságtól bérbe vett területen, a francia levendula meghonosításával kialakította a világhírű levendulást.

levendula.jpg

A harmincas évek elején felismerte a paprikamalmokban keletkező őrlési hulladék gyógyszerészeti jelentőségét. A háború után budapesti gyárát államosították, fővárosi kutatóintézetek tudományos kutatójaként dolgozott, főként nyomelemek és műtrágyák hatásait vizsgálta. Elsőként dolgozta ki Magyarországon az illóolajos növények iparszerű feldolgozását, megteremtette az illóolaj-ipar alapjait. Tanulmányai szakmai folyóiratokban jelentek meg. 

A Tihanyi levendulás ma már a Balaton-felvidéki Nemzeti Park része.

GEO: Magyar tenger (GCMate)

Február 10: 80 éve született Wéber László

Wéber László (Devecser, 1938. február 10. - Ajka, 2009. június 28.) általános iskolai tanár, igazgató.

1956-ban a Pápai Állami Tanítóképzőben, 1965-ben a Pécsi Tanárképző Főiskola magyar-történelem szakán szerzett oklevelet. 1956–1957-ben gyakorló tanító Dudaron, az 1957–1966-os években tanító, tanár, igazgatóhelyettes Bakonynánán. 1966-tól általános iskola, ill. jogutódja a Simon István Általános Művelődési Központ igazgatója Ajkarendeken, majd tanár, 1969-től 1975-ig igazgató-helyettes, 1975-től igazgató Ajkán. 1972 és 1990 között tanácstag. 1980-tól 1990-ig az Ajkai Városi Tanács kulturális bizottságának elnöke. 1995-től az Ajkai Német Kisebbségi Önkormányzat elnöke. Írásai jelentek meg a Megyei Pedagógiai Körképben. 1973-ban az Oktatásügy Kiváló Dolgozója, 1988-ban Kiváló Munkáért kitüntetéseket kapta. 

Február 10: 75 éve született Horváth László

Horváth László (Dombóvár, 1943. február 10. - Budapest, 1988. január 22.) színművész.

 1965-ben végzett a Budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1965–1967-ben a Békésmegyei Jókai Színház, 1967 és 1970 között a Kecskeméti Katona József Színház, 1970-től 1979-ig a Veszprémi Petőfi Színház, majd 1984-ig a filmgyár társulatának tagja. 1984-től a Vígszínház művésze. Markáns, szép beszédű, természetes játékstílusú karakterszínész. Pályája kezdetétől filmezett, több mint harminc játékfilmben, Jancsó Miklósnak szinte valamennyi alkotásában játszott. Tv-filmekben is szerepelt.

A bejegyzés trackback címe:

https://megyeimorzsak.blog.hu/api/trackback/id/tr3613548837

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása