A hagyományok szerint már a rómaiak is ismerték a balatonfüredi savanyúvíz gyógyító hatását. A forrást régről ismerték a magyarok is, üzletszerű gyógyászati alkalmazása pedig 1702-ben kezdődött el.
Több helyen olvasható, hogy Diocletianus császár leánya, Galerius császár felesége, Valéria egy ideig Tihanyban élt, és súlyos betegségből való gyógyulását köszönheti a füredi savanyúvíznek. A források körül római kori régészeti leletek nem kerültek elő, de mivel a környéket a különböző építkezések során többször megbolygatták, ez nem is várható el.
Flasker András székesfehérvári polgár, seborvos és fürdős 1702. május 21-én vásárolja meg a savanyúvíz forrást tartalmazó irtásföldet 25 forintért. Ő volt az első, aki a területen valamiféle fürdővállalkozást üzemeltetett. A következő években több tulajdonos is követte egymást, míg végül 1755. július 29-én a bencések tulajdonába kerül a fürdő területe és a rajta található épületek. Az apátság már 2300 forintot és hat aranyat költött erre, tehát a terület jelentős fejlődésen kellett, hogy átmenjen. Ekkor állt ott egy fürdőház, konyha és kamra, valamint voltak rézüstök a víz melegítéséhez, és fürdőkádak.
1786. október 23-án II. József feloszlatta a bencés rendet, és így a fürdő kamarai igazgatás alá került. Alapos felmérés készült a gyógyfürdő helyzetéről, és aztán komoly fejlesztési tervek születtek. Elkészült a forrás körüli sétatér, a környéket felparcellázták, utcákat jelöltek ki. Orvos, seborvos és patikus, valamint pék működött, hetente volt piac. A fejlesztések nagyjából másfél évtizedig folytak, és nem fejeződtek be teljesen akkor sem, amikor a bencés rend 1802-ben (I. Ferencnek köszönhető újraalakulása miatt) visszakapta a fürdőt. Ennek feltétele volt a fejlesztések folytatása, és a kiosztott telkek tulajdonjogának tiszteletben tartása. A fürdőt egyre többen látogatták, az új, 26 szobás vendégház is folyton tele volt, és a faluban is laktak vendégek.
A napóleoni háborúk alatt (1809. augusztus 25 - 1810. február 18.) a fürdő épületeit ispotálynak lefoglalták. Az így eltelt öt és fél hónap alatt az épületekben komoly károk keletkeztek, a javításokat azonban a soproni hadipénztár fedezte. 1826. augusztus 15-én tűzvész pusztított, melyben újfent sok épület megrongálódott. A Balaton felé eső házat nem is építették vissza, így szép kilátás nyílt a tóra. Az újjáépítés 1828-ig tartott.
Gyakran jelentett gondot, hogy esővíz és egyéb édesvíz szivárog be a kútba. Ennek megakadályozására a forrásokat 1831-ben átépítették, és eben az évben nyílt meg a Játékszín is. 1834. július 26-án megint tűzvész pusztított, amit újfent újjáépítés követ. Eddig bérlők igazgatták a létesítményeket, de a bencések saját kezelésbe vették a fürdőt (valószínűleg a két tűzvész hatására, melynek helyreállítási költségei őket terhelték). 1835-1836-ban épület fel a klasszicista stílusú Újfürdőház. 1842-ben emeletes keresztházat építettek az Ófürdőházhoz.
A kamarai kezelés időszaka alatt a hely "elnémetesedett", ám a reformkor itt is éreztette hatását, és a fürdővendégek a magyar nyelv használatát követelték, és egyre több kényelmi és kulturális szolgáltatást szerettek volna. 1839-ben megalakult a "Comité", a fürdővendégek főúri választmánya, mely egyes bevételek visszaforgatása ügyében döntött. Zenére, színjátszásra és éjjeli világításra költöttek.
1866-1872 között újabb fejlesztések történtek, és a füredi gyógyfürdő már európai viszonylatban is megállta a helyét. Mégis egyre több volt a panasz, a vendégek mind jobb és modernebb körülményeket vártak el, melyet a bencés rend csak nehezen tudott biztosítani. Ráadásul egyre több konkurens fürdő nyílt a Balaton partján, és máshol az országban, ami csökkentette a vendégszámot és a bevételeket.
Ekkoriban még a Balaton északi partján nem volt vasútvonal. A déli vasút megépülte után a vendégek egy része Siófokra vagy Szántódra érkezett, és aztán a Kisfaludy gőzössel hajózott át Füredre. (A vasúti forgalom 1861. április 1-én indult meg a Balaton déli partján Buda és Nagykanizsa között.)
1881. szeptember 6-tól a fürdőhelyen ebédidőben (12-14 óra között) a vendéglőkben betiltották a nyilvános dohányzást. A dohányzó vendégek számára külön termet kellett biztosítani.
1888-ban a rend úgy döntött, hogy a fürdőt eladják, amint lesz rá megfelelő vevő. Vevő ugyan jelentkezett, de a vételárban nem tudtak megegyezni, ráadásul a fürdő közben újra nyereségessé vált, és 1809-ben megérkezett a vasút Balatonfüredre is.
Balatonfüred a XX. század első éveiben
folyt. köv.
