Az Eötvös Károly Megyei Könyvtár Helyismereti Gyűjteményének blogja

Megyei Morzsák

Szeptember hónap témája: Településfejlesztés régen és ma

2017. szeptember 01. - DAnna

település illusztráció.jpgA településfejlesztés, mint szó a mai kor találmánya, de a falvak és városok a kezdettől fogva törekedtek arra, hogy lakóik (vagy a lakók egye bizonyos rétege) minél jobban érezzék magukat ott.

Minden korban a települések kialakulása során fontos tényező volt, hogy mit tud nyújtani a környezet. Eleinte a letelepedő lakosok csak kihasználták és felélték az éppen rendelkezésre álló erőforrásokat. Fontos volt az ivóvíz, az élelem elérhetősége, és a jól védhető hely. 

 

Azonban az évek múltával, a civilizáció és a technika fejlődésével ennyi már nem volt elég. A lakosok egyre több szolgáltatást vártak el a lakóhelyüktől, és ahol ezek a feltételek nem teljesültek, ott a fejlődés megállt. Már lényeges volt a vallásgyakorlás, megfelelő oktatás, jó közlekedés, kereskedelmi és munkalehetőségek megléte is.

modern település illusztráció

Szeptemberben ezzel a témával kapcsolatban osztunk meg egy-két apróságot, és várjuk olvasóink észrevételeit, emlékeit, amelyet Önök is közkinccsé szeretnének tenni. Vannak fényképei esetleg valami jelentősebb középület építkezéséről? Olyan középületekről, melyek már nincsenek meg? Minden bizonnyal mások is szívesen megtekintenék, milyen volt a város régen, a mai megszokott látványvilág mit váltott fel, mit tüntetett el, mi merült a feledés homályába.

Korábban mi is megosztottuk egy olvasónk fényképeit a lebontott Csomay strandról, és minket is meglepett, hogy mekkora érdeklődés mutatkozott a Facebook poszt iránt. 

Amennyiben küldene nekünk valamit a témában az e-mail címünk helyismeret[kukac]ekmk[pont]hu, a levél tárgya legyen "településfejlesztés". 

Ami ma még csak hír, később történelem lesz, ezért igyekszünk megőrizni és katalogizálni az aktuális eseményeket. Ebben az évben közel 200 hírt rögzítettünk a megyében létrejött vagy tervezett fejlesztésekről.

(A hónap témáját a továbbiakban mindig előre meghirdetjük az előző hónap harmadik keddjén.)

A bejegyzés trackback címe:

https://megyeimorzsak.blog.hu/api/trackback/id/tr2712676303

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása