Az Eötvös Károly Megyei Könyvtár Helyismereti Gyűjteményének blogja

Megyei Morzsák

Színház Balatonfüreden

2018. november 20. - DAnna

Az előző két morzsa-poszt a veszprémi színjátszás kezdeteiről esett szó, de az a helyzet, hogy Balatonfüreden (és Pápán) sokkal hamarabb épült színház, mint Veszprémben.

Balatonfüred sokáig nem emelkedett ki a megye többi kis falusi települése közül, mint ahogy a Balaton, mint üdülőhely értékét is sokáig nem fedezték fel. Balatonfüreden a savanyúvíz források jótékony hatásainak felfedezése jelentette egy új kor kezdetét. A savanyúvíz köré épült fürdőkultúráról itt és itt olvashat. Az előkelő fürdővendégek pedig nyilván színvonalas szórakozást is szerettek volna maguknak, és erre a vendégrétegre már érdemes volt színielőadásokat szervezni, melyet aztán nyilván a helyiek is látogattak. Eleinte egy deszkából épült szín szolgált az előadások helyéül. Színikritika már az 1824-es színházi idényről is maradt fenn, de más források szerint már 1792-ben is folytak ott előadások. 1803-tól egy megépült vendéglő emeletén lett berendezve a színházterem. 

Az állandó színház felépítése

Az állandó színház felállítását Kisfaludy Sándor költő indítványozta, és adakozás kezdődött az ügy elősegítésére. Balatonfüred ekkor Zala megyéhez tartozott, és a megyei közgyűlés 1830. augusztusában indította el az akciót. A gyűjtőakció nevében Kisfaludy Sándor sokat levelezett a környező megyékkel (Bács, Veszprém, Vas) és magánszemélyekkel is. A gyűjtés 1831-ben indult be igazán, de az összegyűlt adományok eljuttatásában nehézségeket okozott az országos kolerajárvány. A gyűjtésből végül a színház céljaira 12.954 váltóforint 1 krajcár jött össze. 

A tervezést is kivitelezést Fülöp József mérnök irányította, szakmai tanácsokkal Komlóssy Ferenc színi igazgató látta el őt. A nézőteret 400 férőhelyesre tervezték. A telket a tihanyi apátság jelképes összegű bérleti díjjal bocsátotta rendelkezésre. Az építkezés megkezdődött, és az épület már 1831-ben olyan állapotban volt, hogy július 3-án megtarthatták a megnyitó előadást, bár az építkezés még 1835-ben is folytatódott. Az építkezésre az összegyűlt összegből 11.205 váltóforint és 23 krajcárt fordítottak.

Mivel az épület nyáron igen meleg és fülledt volt, a vendégek szabadtéri előadásokat szerettek volna. Ehhez is gyűjtést indítottak, és az építkezés 1845-ben megkezdődött. A nyári színkör elkészülte után jó időben itt, esős időben a színházban zajlottak az előadások.

balatonfuredi_szinhaz.jpg

1861-ben új, modern színkör nyitott meg a településen, és innentől itt zajlottak az előadások, a régi, már felújításra szoruló épület helyett. A régi színház épületét 1878-ban le is bontották. Az új, modern színkör 1912-ig üzemelt, amikor is tűzveszélyessége miatt bezárták, de csak 1934-ben bontották le..

Színtársulatok Balatonfüreden

1828. októberében megalakult a Dunántúli Színjátszó Társaság Komlóssy Ferenc és Tóth István vezetése alatt. A társulat Győr, Sopron, Vas, Veszprém és Zala megye támogatását élvezte. Székhegyül Füredet jelölték ki, és a nyári idényre 1200 ezüstforint segély kapott a társulat. Kisfaludy Sándor is az igazgatóság tagja lett.

A füredi társulatra nehéz napok következtek, amikor 1837. augusztus 22-én megnyitott a Pesti Nemzeti Színház, és sok tag átszerződött oda. Azonban ekkor már igen sok társulat volt az országban, és közülük sokan ellátogattak Füredre (pl. Hubenay Ferenc társulata 1839-ben, és Erdős János pécsi társulata 1840-ben, majd Fekete Gábor társulata több évben is). 

1857-ben kezdett el játszani a településen Jókainé Laborfalvi Róza. A Jókai család és Balatonfüred kapcsolatáról itt olvashat bővebben. Ebben az évben Ferenc József császár is ellátogatott Füredre, ami szintén jelentősen megnövelte az üdülőhely tekintélyét. A színház látogatottsága ingadozott, a közönség összetétele igen változatos volt. 

Utóélet

A régi színház oszlopait 1912-ben és 1935-ben megtalálták.  Ezek az oszlopok jelenleg a Kiserdőben létesített emlékhelyen állnak. 1961. július 2-án emléktáblát avatnak az első kőszínház tiszteletére. 

GEO: Füredi savanyúvíz (GCSAV)

A bejegyzés trackback címe:

https://megyeimorzsak.blog.hu/api/trackback/id/tr5614291993

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.