Az Eötvös Károly Megyei Könyvtár Helyismereti Gyűjteményének blogja

Megyei Morzsák

Évfordulók a jövő héten (május 7 - 13.)

2018. május 05. - DAnna

30 éve a Szent Jobb Veszprémben járt

Gizella Napok

A milleniumi ünnepségek előkészítése

Németh Zoltán (1936 - 1993)

Antal Gábor (1843 - 1914)

Erdősi Ferenc (1935 - 1958)

Nirnsee Pál (1893 - 1945)

Kuncz Elemér (1928 - 2011)

Magyarpolány Europa Nostra díjat kapott

Juhász Jácint (1943 -1999)

Május 7.: A Szent Jobb Veszprémben

Az ereklye 1988. május 7-én, szombaton délelőtt 11 órakor érkezett a városba, és egy napig volt a várbeli Szent Mihály-székesegyházban. Felavatják a Fortuna-udvart, a Sarolta-udvart, és a Gizella-udvart.

szent-jobb-.jpg

Május 7.: 25 éve rendezték meg a II. Gizella Napokat.

A rendezvénysorozatra 1993. május 7-16. között került sor. Az ünnepségek során Gizella díjat kaptak S. dr. Lackovits Emőke néprajzkutató-muzeológus, Hegyeshalmi László nyugalmazott színházigazgató, dr. Körmendy József a Veszprémi Egyházmegye levéltárosa, Veress D. Csaba hadtörténész.

Veszprém érdemérmét dr. Szakál Károly nyugalmazott orvos és Kurt Schmitz bottropi polgármester vehette át.

A Gizella Napok keretében, május 11-12-én az Eötvös Károly Megyei Könyvtárban sor került a XXI. Honismereti Akadémia megrendezésére.

Május 8.: 125 éve kezdődtek meg a milleniumi ünnepségek előkészítő munkálatai

1893. május 8-án megalakul a győri kereskedelmi kamara millenáris bizottsága, melyhez a milleniumi ünnepségek tekintetében a veszprémi iparosok is tartoztak (Esztergom, Győr, Veszprém és Komárom megye tartartozott ide). Elnöke Laszberg Rudolf győri főispán. Veszprémi tagjai: Véghely Dezső királyi tanácsos, alispán, Balogh Károly szabómester, Brenner Lőrinc cementgyáros, Ligeti Imre posztógyáros.

Május 9.: 25 éve halt meg Németh Zoltán

Németh Zoltán (Veszprémvarsány, 1936. május 13. - Keszthely, 1993. május 9.) városi tanácselnök.

A pápai Türr István Gimnáziumban érettségizett. 1954-től tanácstitkár Borsosgyőrben, majd 1963 után 14 évig a mezőgazdasági termelőszövetkezetek megyei szövetségénél dolgozott. Közben 1969-ben a budapesti tudományegyetem jogtudományi karán szerzett diplomát. 1977-ben a Megyei Tanács VB. Pápa Járási Hivatala elnökének, 1979-ben Pápa város tanácselnökének nevezték ki. Több mint tíz esztendeig, az 1990. évi önkormányzati választásokig töltötte be ezt a tisztséget, amikor nyugdíjba vonult. Tanácselnöki munkásságának időszakában indult és vett lendületet a belvárosi rekonstrukció, kaptak lehetőségeket azok a csoportok és törekvések, amelyek a nagy múltú város évszázadokra visszanyúló hagyományait méltó módon őrizni és megújítani igyekeztek.

Május 10.: 175 éve született Antal Gábor

Antal Gábor (Szentkirályszabadja, 1843. május 10. - Komárom, 1914. január 14.) református püspök, tanár.

Szülőfalujában kezdett tanulni, a gimnáziumot és a teológiát a Pápai Református Főiskolán végezte, ahol először egy évig köztanítóként dolgozott, majd fél éves segédlelkészség után 1865-ben Kerkápoly Károly helyettese Pápán. 1867 őszén külföldre ment tanulni; egy évet Berlinben, fél évet Zürichben töltött. 1869-ben hazatérve a teológia rendes tanára, 1879 után a főiskola igazgatója volt Pápán. 1874-ben alapította a Pápai Lapok c. újságot, 1878 és 1884 között szerkesztette a Pápai Református Főiskola Értesítőjét. 1888 nyarán Ács községben lelkész, majd Papp Gábor halála után, 1896-tól a Dunántúli Ref. Egyházkerület püspöke, egyben Komárom lelkésze. Tagja volt a felsőháznak. 1907-től a Magyar Protestáns Irodalmi Társaság elnöke, 1886-ban a pápai Kölcsey Ferenc Szabadkőműves Páholy főmestere. A genfi egyetem 1909-ben doktori fokozatra emelte. Irodalmi dolgozatai és beszédei jobbára hírlapokban és folyóiratokban jelentek meg. 

Május 10.: 60 éve halt meg Erdősi Ferenc

Erdősi Ferenc (Bakonybél, 1935. augusztus 9. - Budapest, 1958. május 10.) katonatiszt.

Esztergályosnak tanult és néhány évet szakmájában dolgozott. 1956-ban Légvédelmi Tiszti Iskola elvégzése után tiszti rangot kapott és Budapesten légvédelmi tüzérfelderítő-szakasz parancsnokaként szolgált. November 4-én utasításra felrobbantotta a Hármashatár-hegyi rádió adó-vevő állomást. November 6-án légvédelmi ágyúkkal lőtte a szovjet csapatok feltételezett állásait. Egy hét múlva jelentkezett a karhatalomba, ott 1957. augusztus 13-ig, letartóztatásáig szolgált. Közben az MSZMP tagjai sorába lépett. 1958. május 8-án halálra ítélték, és két nap múlva kivégezték. 

Május 11.: 125 éve született Nirnsee Pál

Nirnsee Pál (Győr, 1893. május 11. - Székesfehérvár, 1945. november 24.) nagybirtokos.

Az elemi és középiskola elvégzése után Magyaróváron és Halléban gazdasági főiskolán szerzett oklevelet. Apja ajkai gazdaságának (kb. 2500 hold) vezetésében segédkezett, majd saját 2448 holdas Zsófia-pusztai gazdaságát vezette. Juhászatának és szimentáli tehenészetének nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is híre volt. Tenyészkancáival aranyérmet nyert. Az ajkai katolikus egyházközség világi elnöke. A nagyvázsonyi kerület országgyűlési képviselője. Sírja a veszprémi székesegyház kriptájában. 

Május 11.: 90 éve született Kuncz Elemér

Kuncz Elemér (Győr, 1928. május 11. - Budapest, 2011. szeptember 22.) pszichiáter és neurológus szakorvos.

1953-ban a Budapesti Orvostudományi Egyetemen kapott oklevelet. 1953-tól segédorvos az Országos Ideg- és Elmegyógyintézetben, 1956-tól alorvos, majd főorvos a Nyírő Gyula Kórházban, 1972-től osztályvezető főorvos, 1990-től főigazgató-helyettes az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben. 1994 után osztályvezető főorvos az fővárosi Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben. Több alaklommal vett részt pszichiátriai kongresszusokon, tanulmányutakon az egykori Szovjetunióban, NDK-ban, ill. Izraelben. 1966-tól igazságügyi pszichiáter szakértő. 1968-tól az Egészségügyi Tudományos Tanács Igazságügyi Bizottsága referense, 1972-től tagja, 1994-től igazságügyi orvostan szakvizsgáztatója. A Magyar Pszichiátriai Társaság (MPT) alelnöke. a Magyar Igazságügyi Orvosok Társasága (MIOT) vezetőségi tagja, az MPT és a MIOT Igazságügyi Pszichiátriai és Pszichológiai Szekciója vezetője. A Népjóléti Miniszter felkérésére az Egészségügyi Törvényt Előkészítő Operatív Csoport szakértője. Családi kötelékek Révfülöphöz kötötték, ahol a civil közéletbe bekapcsolódva nyarait is töltötte. 1990-től a Révfülöpi Fürdőegyesület (alapító) tagja. 1993-tól a Révfülöpi Honismereti Egyesület tagja. Az igazságügyi pszichiátriával kapcsolatos kutatásokat végzett. 1993-ban Pro Sanitate emlékérem, 1998-ban Oláh Gusztáv életmű díjjal ismerték el munkásságát. 

Május 11.: Magyarpolány Europa Nostra díjat kapott

Az Europa Nostra elnöke, Margit dán királynő férje, Henrik herceg adta át a díjat 1993. május 11-én a település polgármesterének, Tóth Péternek. 

GEO: Magyarpolányi Szentkút (GCMPSK)

GEO: Kristály-völgy (GCKrVo)

Május 13.: 75 éve született Juhász Jácint

Juhász Jácint (Mogyoród, 1943. május 13. - Budapest, 1999. január 9.) színművész.

1965-ben végzett a Színművészeti Főiskolán. A KISZ Központi Művész Együttesének tagja, 1965–1967-es években a Veszprémi Petőfi Színház művésze volt. 1967 után a Madách Színház tagja. Pályája kezdetén gyakran játszott zenés darabokban, később klasszikus drámák szerepeiben bizonyította jellemábrázoló tehetségét. Egyszerű eszközeivel, kimunkált színpadi beszédével, szuggesztív megjelenésével emlékezetes alakításokat nyújtott. Több kiemelkedő színházi, televíziós és filmművészeti alakítás fűződik nevéhez. 1984-ben Jászai Mari-díjat, 1996-ban Vándor Pufi-díjat kapott.

A bejegyzés trackback címe:

https://megyeimorzsak.blog.hu/api/trackback/id/tr2613822548

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása