Az Eötvös Károly Megyei Könyvtár Helyismereti Gyűjteményének blogja

Megyei Morzsák

Évfordulók a jövő héten (január 4 - 7.)

2017. december 30. - DAnna

Kittenberger Kálmán (1881 - 1958 )

Hoffmann Mór (1843 - 1915)

Tóvári Lajos (1917 - 2008)

Kozma László (1917 - 2008)

Pintér Pálné (1912 - 1993)

Plózer István (1948 - 1977)

Nádi Ferenc (1924 - 2008)

Koch Antal (1843 - 1927)

Bernstein Béla (1868 - 1944)

Január 1 - 3-ig tartó időszak az előző posztban.

Január 4: 60 éve halt meg Kittenberger Kálmán

Kittenberger Kálmán (Léva, 1881. október 10. - Nagymaros, 1958. január 4.) Afrika-kutató, útirajzíró. 

Polgári iskolai tanítóképzőben tanulmányait megszakítva 1902-ben Kelet-Afrikába utazott és a Kilimandzsáró vidékén állattani kutatásokat folytatott. Második útján, 1907-ben a Danaki-földet járta be. A következő esztendőben és még két évig a Viktória Nyanza-tó vidékén tartózkodott, ahonnan sok élő állatot hozott a Budapesti Állatkert számára. 1913 tavaszán Ugandában folytatott kutatásokat. Igen sok állatot gyűjtött, amelyek a Nemzeti Múzeumba kerültek. Úti és vadászélményeiről több könyve jelent meg. A Veszprémi Állatkert felvette nevét, melynek bejárata előtt áll bronz mellszobra, R. Kiss Lenke alkotása. Balatonedericsen a Nagy Endre Vadászklub állított táblát emlékének. Sírja a budapesti Farkasréti temetőben van. 

Január 5: 175 éve született Hoffmann Mór

Hoffmann Mór (Devecser, 1843. január 5. - Budapest, 1915. augusztus 18.) tanár, szerkesztő.

Pápán tanult, majd tanítóképzőt végzett, és tanítás közben polgári iskolai tanári oklevelet is szerzett. 1869 és 1902 között Nagykanizsán élt és szerkesztette a Zala c. politikai hetilapot. Fordított, pedagógiai, irodalmi és nyelvtani tanulmányokat írt, különböző lapok munkatársa volt. Magyarul és németül 32 könyve jelent meg, többségük Nagykanizsán. Lefordította Ditter híres német pedagógus A nevelés és oktatás története c. művét, amely 1872-ben jelent meg. 1902-ben nyugdíjba ment és fiához, Hevesi Sándorhoz költözött Budapestre. 

Január 5: 70 éve született Plózer István

Plózer István (Tapolca, 1948. január 5. - Hévíz, 1977. október 30.) barlangkutató.

Tapolcán járt általános iskolába, amikor felfedezett egy barlangot. 1964-ben a Lóczy Lajos csoportban tanulta meg a száraz barlangok kutatását. Néhány hónap múlva tagja a tapolcai víz alatti kutatócsoportnak és a tapolcai tavas barlangban végzett kutatásokat. 1971-től az Országos Vízügyi Hivatalnál hivatásos könnyűbúvárként dolgozott. A Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat elnöke volt. A Hévízi-tó forrásbarlangjában végrehajtott merülés közben életét veszítette. A Hévízi forráskráter egyik jellegzetes képződménye még életében az István-kráter nevet, a budai Molnár János-barlang Lóhere-ága pedig emlékére az István-terem nevet kapta. Nevét a hévízi kórház falán emléktábla őrzi. A hetvenes évek elejétől jelentek meg írásai és közleményei, főként a Karszt és Barlang c. folyóiratban. 

Január 5: 25 éve halt meg Pintér Pálné

Pintér Pálné (Kapoly, 1912. május 17. - Tihany, 1993. január 5.) meseíró.

Élete első felét szülőfalujában töltötte. 1937-ben került Tihanyba, ahol férjével gazdálkodásból éltek. Tragikus baleset után, 58 éves korától majdnem kétszáz mesét írt. Első kötete 1977-ben, A csodakút tündére címmel, Illyés Gyula ajánlósoraival jelent meg. 1982-ben német nyelven, 1986-ban kibővítve, ismét magyarul adták ki. Később sikertelenül próbálkozott újabb gyűjtemény megjelentetésével, ezért különböző pályázatokra küldte írásait. Több néprajzi és nyelvjárási, valamint Somogy megyei pályázatokon díjazták munkáit. Somogyi és veszprémi tájakhoz kötődő balladák, katonatörténetek, mesék, és gyermekjátékok sokféleségét hagyta az utókorra. A korabeli paraszti művéltségről és olvasottságról is tájékoztatást adott. Tihanyi otthonában mindenkor szeretettel fogadta a mesére vágyó gyermekeket és felnőtteket. 1998-tól tábla őrzi emlékét a faluban. Sírja Tihany község temetőjében van

Január 6: 100 éve született Kozma László

Kozma László (Tét, 1918. január 6. - Herend, 2008. május 20.) tanár, iskolaigazgató.

1962-ben a Pécsi Tanárképző Főiskola matematika–fizika szakán tanári oklevelet szerzett. 1938–1939-ben Felpécen, Szákon, Mogyoródon, Tényőn kisegítő helyettes tanító. 1939 és 1963 között Dörgicsén tanító, igazgató. 1963-tól 1967-ig Felsőörsön, 1967–1978-as években Herenden iskolaigazgató. 1939-től 1948-ig ev. kántor Dörgicsén. 1945–1975-ös években népművelési ügyvezető, a Hazafias Népfront titkára Dörgicsén, Felsőörsön, Herenden. 1971 és 1988 között szervezte, vezette Herenden a Kertbarát Kört. 1975-től tagja, 1988 és 1998 között elnöke a Szentgál és Vidéke Takarékszövetkezet Felügyelő Bizottságának. 1989-től vezette a Községi Krónikát, gyűjtötte a Herenddel kapcsolatos újságcikkeket, dokumentumokat. 1990-től volt tagja, elnöke a községi Választási Bizottságnak.

1998-tól Herend Díszpolgára, a község temetőjében nyugszik. 

Január 6: 10 éve halt meg Tóvári Lajos

Tóvári Lajos (Bécs, 1917. április 20. - Ajka, 2008. január 6.) általános iskolai tanár, edző, karnagy.

1954-ben a budapesti Apáczai Csere János Tanárképző Főiskola földrajz-biológia szakán szerzett oklevelet.

1946-ban megalakította a Városlődi Sportkört, amelynek 1992-ig elnöke, adminisztrátora, edzője (labdarúgás, atlétika, asztalitenisz stb.). Sakkcsapatuk az 1950-es évek elején a II. osztályú bajnokságban az első helyen végzett. 1947–1950-ben r. k. kántor. 1950 és 1977 között községi tanácstag, végrehajtó-bizottsági tag. 1965-ben megalakította a Városlődi Vegyeskart, amelynek a kezdetektől karnagya. Vezetésével az énekkar már 1966-ban elnyerte az aranykoszorús címet.

Január 6: 10 éve halt meg Nádi Ferenc

Nádi Ferenc (Sárszentmiklós, 1924. június 18. - Csór, 2008. január 6.) római katolikus plébános, teológus.

1952-ben a Pázmány Péter Tudományegyetem Hittudományi Karán végzett. 1969 és 1993 között pélbános Várpalotán (Inotán), 1981-től Csóron is. Közel negyedszázados szolgálata alatt restauráltatta az inotai gótikus stílusú, műemlék római katolikus templomot. Szorgalmazására 1992-ben megépült az új, modern római katolikus templom Inotán, a Készenléti lakótelepen. 1993-tól Várpalota Város Díszpolgára. 

Január 7: 175 éve született Koch Antal

Koch Antal (Zombor, 1843. január 7. - Budapest, 1927. február 8.) geológus, paleontológus.

Az MTA levelező tagja 1875-től, rendes tagja 1894-től. Negyedszázadon keresztül, 1872 és 1895 között volt a kolozsvári tudományegyetem ásványtani és földtani tanszékének első vezetője, 1895 és 1913 között a Budapesti Tudományegyetem földtani-őslénytani tanszékét vezette. Munkássága alapvető fontosságú a Kárpát-medence, de főképpen Erdély geológiai, kőzet- és ásványtani, paleontológiai feltárásában. A földtan, az ásványtan, a kőzettan és az őslénytan területén egyaránt maradandót alkotott. Kutatóutjai során bejárta Magyarországot, a Bakony hegységét is. Számos önálló kötete jelent meg. 

Január 7: 150 éve született Bernstein Béla

Bernstein Béla (Várpalota, 1868. január 7. - Auschwitz, 1944. június ?.) történész, főrabbi.

Tanulmányait a Budapesti Rabbiképzőben végezte, 1890-ben, Lipcsében avatták filozófiai doktorrá, 1892-től rabbi. Előbb Szombathelyen, 1909-től pedig Nyíregyházán volt főrabbi, majd az Országos Rabbi Egyesület elnökévé választották. 1944 tavaszán Auschwitzba deportálták, ahol mártírhalált halt. 

A bejegyzés trackback címe:

https://megyeimorzsak.blog.hu/api/trackback/id/tr8413324255

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.