Az Eötvös Károly Megyei Könyvtár Helyismereti Gyűjteményének blogja

Megyei Morzsák

Évfordulók a jövő héten (szeptember 18 - 24.)

2017. szeptember 16. - DAnna

Szuper Károly (1821 - 1892)

Ihászi Imre (1771 - 1842)

A Veszprémi Egyetem megvette a NEVIKI épületét

Javornitzky Ervin (1925 - 2007)

20 éve jött létre a Balaton-felvidéki Nemzeti Park

100 éve szentelték fel Rott Nándor püspököt

Szeptember 18.: 125 éve halt meg Szuper Károly

Szuper Károly (Kiskunhalas, 1821. máj. 28. – Budapest, 1892. szept. 18.) író, színművész.

Fekete Gábor társulatában, műkedvelőként lépett színpadra, 1839-ben Szabadkán már szerződtetett színész. 1842–1843-ban Székesfehérvárott és Kecskeméten Petőfi színésztársa. 1848 márciusában, Veszprémben időzött, ismét találkozott az ugyancsak itt tartózkodó Petőfi Sándorral. Ezt is megörökítette kétes hitelű naplójában. A szabadságharcban honvédként harcolt, majd önálló társulatot alapított, amellyel járta az országot, főleg a Dunántúlt. Sok bujdosó honvédszínész nála talált menedéket. Idősebb korában fővárosi színházaknál és az Országos Színészegyesületnél pénztáros.

Szuper Károly

Szuper Károly színi naplói 1821-50

Szeptember 20.: 175 éve hunyt el Ihászi Imre

Ihászi Imre (Nagydém, 1771 – Sopron, 1842. szept. 20.) drámaíró, műfordító.

1790-től a Soproni Líceum Magyar Társaságának tagja és műkedvelő színész. 1793-tól joghallgató Pesten, később Veszprém megyei birtokán élt. 1809-ben a nemesi felkelés megyei másodkapitánya. 1815-től jelentős szerepet játszott Sopron kultúrájának magyarosításában. Kilenc német drámát fordított, köztük az Ármány és szerelem egyik átdolgozását.

1809. május 9-én kelt József főhercegnek, Magyarország nádorának azon felhívása, melyben a Napóleon ellen vívott háború során felkelt nemesi csapatokat Győrbe rendelte. 

Bővebben erről a csatáról

Ihászi Imre leszármazottai (egyesülve a Jókai család egyik ágával) továbbra is Nagydémen éltek, itt található a családi sírkert.

Szeptember 22.: 25 éve vette meg a Veszprémi Egyetem a NEVIKI épületét

A csődbe ment Nehézvegyipari Kutató Intézet épületét megvásárolta a Pannon Egyetem. Azóta az épület "N" jelzéssel a "felső kampusz" része.

Szeptember 22.: 10 éve halt meg Javornitzky Ervin

Javornitzky Ervin (Öskü, 1925. január 5. - Felsőörs, 2007. szeptember 22.) tanár.

1946-ban a Soproni Evangélikus Tanítóképzőben, 1956-ban a Pécsi Tanárképző Főiskolán szerzett oklevelet. 1946 és 1980 között tanító, tanár, majd igazgató Öskün. 1980-tól 1985-ig napközis-csoport vezetője Csopakon. Az 1951-1971-es években úttörőcsapat-vezető, a járási úttörő-elnökség körzeti kulturális felelőse. 1956 és 1980 között moziüzem-vezető gépész Öskün. 1948-ban Balatonfüreden Tanítói Szövetkezeti Tanfolyamon vett részt. 1950 és 1980 között Öskün tanácstag. 1946-tól 1976-ig Öskün az általa alapított labdarúgócsapat játékosa, edzője, pénztárosa. 1963-ban kézilabdacsapatot szervezett, körzeti versenyeken szerepeltek. 1959-ben Kiváló Úttörővezető és Kiváló Dolgozó; 1970-ben Veszprém Megyéért arany, 1975-ben ezüst fokozatát és 25 éves tanácsi munkáért kitüntető jelvény; 1985-ben Pedagógus Szolgálati Emlékérem kitüntetést kapott.

Szeptember 23.: 20 éve Jött létre a Balaton felvidéki Nemzeti Park

1997. szeptember 23-án a terület ökológiai védelme és az ökoturizmus fejlesztésére, a Balaton-felvidék természeti és kultúrtörténeti értékeinek védelmére létrehozták a Balaton-felvidék Nemzeti Park Igazgatóságot. Ez lett az ország  nyolcadik nemzeti parkja.

Korábban a területen hat tájvédelmi körzet működött (Tihanyi-félsziget, Pécselyi-medence, Káli-medence, Badacsony, Keszthelyi-hegység, Kis-Balaton).

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park honlapja

Szeptember 23.: 100 éve szentelték fel Rott Nándor püspököt

Budapesten az egyetemi templomban felszentelték Rott Nándor püspököt. A felszentelést Csernoch János hercegprímás végezte. A püspök a háborús helyzetnek megfelelően igen szerényen ünnepelte meg beiktatását, ahogy azt az alábbi cikkben is olvashatják.

szf.jpg

Veszprémi Hírlap 1917. szeptember 23.

ekmk_logo_1.jpg 

A bejegyzés trackback címe:

https://megyeimorzsak.blog.hu/api/trackback/id/tr5212727400

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása